A nő tisztelete

2009 május 8. | Szerző: Buda-Bertalan

 Buda-Bertalan Weisenstein-Neumann:

 

A nő tisztelete

 

Forrón él bennem a mély tisztelet,

Egy nővel beszélgetni is lehet,

Törékeny érzelmek halmazáról,

Egy új, s szebb Férfi-Nő világról.

 

Férfi Lelkemben heves vágy ég,

Mért volt eddig nagy a szakadék,

Mely mélységével tüzet oltott,

Elfújt minden fellobbanó lángot!

 

Családi fészek szilárd talaja,

Új barátság, tisztelet alapja,

Egy dal, egy hang, s erőt adó vágy,

Mely testet, s Isteni Lelket imád!

 

Egy újabb forró nyár közeleg,

Szíved ismét él, kalapál, szeret,

Kacagó szél felhőid eltolja,

S előbukkan egy új Nap korongja.

 

A tisztelet kevés, – kell a jóság!

Magbízhatóság legyen valóság!

Mit ér az ígéret, a puszta vágy,

Pókhálós, s magányos jégcsap-ágy?

 

Megbízhatóság, mely beléd karol,

Időt szakít, csókol, veled dalol.

A puszta vágy csak új érzéki sokk,

Ha nem jönnek a találkozások.

 

A bömbölő vihar már elszaladt,

S arcot simogató szél maradt,

Ki várat épít, s bezárja kapuját,

Hóval fedi érzelmi világát!

 

A tó fénylő tükre ma megújul,

Vad szerelem, éretté alakul,

Erőt adjon, ne élőn temessen,

Néha Mennyekbe fel-emelgessen!

 

Buda-Bertalan Weisenstein-Neumann:

Szerelmi Óda

Sosem vesztettem még ily kellemesen csatát,
Mint mikor először éreztem – bőröd illatát!
Hittem, hogy szívem enyém – s örökké az marad,
Győztesen magaddal vitted – mint orrom – illatodat!

Nincs hevesebb küzdelem, mámorítóbb győzelmi láz,
Nincs fortyogóbb láva, lankásabb völgy – mi jobban csigáz!
Nincs Vénusznak forróbb nyara, Napnak ékesebb sugara,   
Bornak édesebb zamata! – mint orromnak – bőröd illata!   

Hasad lankái – Kárpátok legszebb medencéje,
Mennybe törekvő fenyő bársonyos-hű talaja,
Robajló patakok vizének selymes-mély tava,
Erdő bódító varázsa – mint tested illata!

Miért ragad magával bűvös-forró ékességed?
Mely elhozza érzékeimnek – női Mindenséged!
Teremtőnk ősi Szíve – vajon hogyan dobbant – valá,
Mily csodás nőt alkotá! – midőn illatod – megcsapá!